KIJEVI CSIRKEMELL egy igazán retró kaja

 


    Amióta világ a világ, minden változik, alakul, új dolgok jönnek, régiek múlnak, vagy igyekszünk eltörölni, aztán mégis visszatérünk a régi dolgokhoz, vagy részben, vagy teljesen. Így van ez (szinte?) mindennel, közlekedéssel, orvoslással, gazdálkodással... és persze az étkezéssel, főzéssel is. Jönnek új trendek, alapanyagok, új kombinációk és  bár én is szívesen kalandozok, próbálok ki új dolgokat, vannak a régi jól bevált receptek, amelyekhez visszatérünk, néha sok év múltán, vagy csak álmodozva emlegetjük. 
        Most nekem is eszembe jutott egy régi kedvenc, amely a '80-as években volt itthon nagy favorit, annyira, hogy fagyasztott formában (bár ez a valóditól eltért) is igen népszerű volt.  Eredetileg  a csirkemell közepébe fokhagymás, petrezselymes fűszervajat tettek, de abban az időben a fagyasztott változatban és sok étterem menülapján is sajttal szerepelt. 
Már korábban is készítettem itthon, de a vajjal némileg meggyűlt a bajom, mert sülés közben sokszor kifolyt, most azonban Jamie Oliver megoldását követve készítettem el.
Bár az eredeti recept petrezselymet ír, mivel tegnap elfelejtettem venni, így kakukkfűvel készült. 😁
Hogy az alábbi mennyiség 2 vagy három személyre elegendő-e attól függ mennyire éhesek! 😉

Hozzávalók:
1 közepes méretű csirkemellfilé
8 dkg vaj
fokhagyma granulátum(ízlés szerint)
2 kis ág, friss kakukkfű
só, frissen tekert bors

A panírhoz:
liszt
1 tojás, kevéske tejjel elhabarva
zsemlemorzsa

A sütéshez közepes mennyiségű olaj (nem kell bő olajban sütni)

A csirkemell filé mindkét felét 3-3 lapos szeletbe vágjuk, majd kissé megklopfoljuk (nem a klopfoló hegyes végével, nehogy kilyukasszuk a húst) annyira, hogy nagyjából egyenletes vékony legyen. 
    A puha vajat jól elkeverjük a kakukkfű száráról lehúzott levélkéivel, és a fűszerekkel. A hússzeleteket kissé megsózzuk és a fűszervajat a közepére halmozzuk, majd a húst körbetekerjük, végeit bedugjuk (mint a káposztatölteléknél) és hústűvel megtűzzük. 
    Szokásos módon (liszt, tojás, zsemlemorzsa) bepanírozzuk és egy tálcára egymás mellé rakjuk úgy, hogy ne érjenek össze. Fóliával betakarjuk és 1-2 órára betesszük a fagyasztóba. Ennyi idő alatt kissé megdermed az egész, a benne lévő vajjal együtt, és sütéskor nem fog kifolyni belőle.
    Egy edényben olajat forrósítunk és a fagyasztóból kivett tekercseket szép pirosra sütjük.
    Amíg sülnek bekapcsoljuk a sütőt 170 C fokra előmelegítjük, egy tepsibe sütőpapírt teszünk és a megsült hústekercseket egymás mellé pakoljuk, de itt se érjenek össze. Amikor mind megsült. A tepsit 15 percre betoljuk a sütőbe (középső rácsra) és készre sütjük a csirkemellet.

Csodás, amikor a hústekercset kettévágom és kicsorog belőle az illatos fűszervaj, amely a húst belülről nemcsak zamatossá, de puhává és omlóssá varázsolja, a ropogós kéreg alatt! 
  😋
Én krumplipürét készítettem hozzá, de lehet rizzsel is.

    Az olaszoknál sütőtálba teszik a panírban sült csirkemelleket, paradicsomszószt öntenek köré és bőségesen megszórják parmezán sajttal, így sütik készre.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A KÖNYVEK ÉS ÉN, AVAGY, HOGYAN KÖPTEM LE A MONITORT

GÖRÖG, FETASAJTOS, CUKKINI PITE

SZILVANAP HELYETT SZILVAHÉT