MÉZES, NARANCSKRÉMES TORTA CSOKIMÁZZAL. KÉTFÉLEKÉPP

 

      


 Három évvel ezelőtt találtam ki ezt a tortát, más változatban is elkészítettem azóta, válasszatok, Nektek melyik jön be inkább! 

Nekem a mézespiskótával készült tetszik jobban, ez kevésbé tömény, de az idei mézeslapos változat is finom. 😋

Az első fotón a mostani karácsonyra készített látható, ennek a tésztája mézeslap, a a második és harmadik fotó az első, három évvel korábbi torta, amelynek alapja mézes piskóta. A krém és a máz mindkét esetben ugyanaz.




Mézes piskóta:
200 ml méz
5 tojás
1/2 citrom leve
250 ml rétesliszt
1 cs. sütőpor
1tk. mézesfűszer

A mézet a tojások sárgájával és a citromlével habosra keverjük, hozzáadjuk sütőporral, fűszerrel összeszitált lisztet, végül óvatosan hozzákeverjük a tojások kemény habbá vert fehérjét.
Zsírozott, lisztezett tortaformában (22 cm átmérőjű) sütjük ugyanúgy mint a piskótát, előmelegített sütőben közepes lángon kb. 35 percig sütjük (tűpróba).
Amikor kihűlt három lapba vágjuk és a narancskrémmel megtöltjük.


VAGY
Mézeslap

30 dkg liszt
10 dkg cukor
1 kávéskanál szódabikarbóna
5 dkg vaj
1 tojás
3 evőkanál olvasztott méz
4 evőkanál tej
1 tk mézesfűszer

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk és 5 egyenlő részre osztjuk. Lisztezett munkafelületen öt, egyenként 24 cm átmérőjű kerek lapot nyújtunk, és tepsi hátán vagy sütőlapon, 180 fokra melegített sütőben megsütjük őket. A sütési idő laponként 6-7 perc.
Amikor kihűlt a narancskrémmel megtöltjük

Narancskrém:
3-4 narancs
1,5 tasak GÁLA főzés nélküli vaníliás pudingpor
200 ml Hullala

Egy narancs héját egy magas falú mérőedénybe reszeljük, hozzá facsarjuk annyi narancs levét, hogy a Hullalával 500 ml legyen az összes folyadék. Elkeverjük benne a Gála pudingport és addig verjük gépi habverővel, amíg krémes állagú lesz.

Csokoládémáz:

100 g 45 %-os étcsokoládé
40 g vaj

Az étcsokoládét a vajjal felolvasztjuk vízgőz fölött és a tortára csorgatjuk.

A tetejét és az oldalát is bekentjük a maradék krémmel, majd hűtőbe tesszük, végül leöntjük a csokoládémázzal ( a csoki ne legyen meleg, csak langyos, különben megolvasztja a krémet a torta tetején) úgy, hogy az oldalán lecsorogjon és hagyjuk megdermedni.
Díszítsük tetszés szerint friss, vagy szárított, cukrozott narancsszeletekkel, kandírozott, vagy reszelt narancshéjjal, porcukorral a havat idézve, vagy ahogy sikerül! 😉




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A KÖNYVEK ÉS ÉN, AVAGY, HOGYAN KÖPTEM LE A MONITORT

GÖRÖG, FETASAJTOS, CUKKINI PITE

SZILVANAP HELYETT SZILVAHÉT