EPRES TÚRÓTORTA POHÁRBAN

     


     Egy könnyed tavaszi desszert, gyümölcsmentésből. Nem szeretem ezt az időszakot, mert bár ébred a természet, zöldülnek a fák, virágoznak a bokrok és a hosszabb nappalokat napfényben fürdőzve évezhetjük, viszont gyakorlatilag nincs gyümölcs. Sok zöldséget és gyümölcsöt fogyasztok, nem kizárólag egészségmegőrzési célzattal (bár ez sem utolsó szempont), hanem mert nagyon szeretem. Télen, citrusfélék, banán, alma és még körte is kapható, de március végére áprilisra, ami még van, az is szikkadt, podvás, és ennek ellenére csillagászati áron kapható. Már nagyon várom az epret ami elsőként örvendezteti meg ízlelő bimbóinkat a tavasszal. Tudom, türelmesnek kell lenni (egyébként is inkább a kis összevissza méretű, kinézetű eprecskéket keresem a piacon, mert nincsenek agyon nemesítve és sokkal ízesebbek, mint hatalmasra pumpált egyforma méretű társaik. Azonban az idén a kijárási korlátozás amúgy is türelmetlen természetemet még inkább türelmetlenné teszi, s bár a piacon és hiper-szuperekben már hetekkel ezelőtt megjelent az eper, igyekeztem visszafogni magam. Hét elején azonban, (mivel már csak ütődött alma és rohadó narancs volt a boltban, a banán pedig közel hatszáz forintért, pedig már majdnem elmászott) gondoltam próbát teszek egy negyedkilós csomagocskával. Hát mit mondjak... Szóval az élvezhetetlen kategória. Mivel kidobni sajnáltam, némi gondolkodás után úgy döntöttem a vasárnapi desszerthez használom fel. Így lett belőle pohárkrém, amely azonban némi vaj és plusz zselatin hozzáadásával tortaformában is elkészíthető.

Hozzávalók:
(3 adag)

250 g félzsíros túró
3 ek (görög) joghurt
fél citrom reszelt héja 
1 cs vaníliáscukor
4-5 ek kristálycukor ízlés szerint
1 ek zselatin 2 ek vízben felmelegítve

200 g eper
kristálycukor az eper édességétől függően
1 ek dzsemfix

5 db zabkeksz + 1

Az epret megmossuk, megtisztítjuk félbe, vagy negyedekbe vágjuk, egy lábosba tesszük és krumplitörővel összenyomkodjuk. Megszórjuk cukorral és a dzsemfixszel, elkeverjük majd feltesszük főni. Forrástól számítva  4-5 percig főzzük, lehúzzuk a tűzről és hűlni hagyjuk. (A dzsemfix azért szükséges, mert  túl sok levet enged a gyümölcs, elfőzni nem szeretnénk az egészet mert kifő az a kevés íze is ami van, a pektin, pedig be fogja sűríteni kissé.)
A túrót a cukrokkal, joghurttal, citromhéjjal elkeverjük, majd a felmelegített zselatint is hozzáadjuk. Ettől nem lesz gumiszerű, de kis tartást ad a krémnek.
Az 5 kekszet mozsárban összetörtjük, vagy kézzel elmorzsoljuk.

3 pohár aljára elosztjuk a kekszmorzsát, rásimítunk a friss eperdzsemből, majd a túrókrémet egyformán elosztjuk rajta. Erre újabb réteg eperzselé kerül, majd hűtőszekrénybe tesszük.
Tálaláskor a +1 kekszet elmorzsoljuk és a pohárkrémek tetejére szórjuk, citromfű, vagy mentalevelekkel díszítjük.



Amennyiben tortaként szeretnénk elkészíteni az adagokat háromszorosára növeljük.
A kekszeket miután összetörtük 50 g megolvasztott vajjal, vagy margarinnal elkeverjük és egy kisméretű tortaforma aljába nyomkodjuk egy kanál hátával.
Erre rétegezzük a gyümölcspürét és a zselatinos túrókrémet.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A KÖNYVEK ÉS ÉN, AVAGY, HOGYAN KÖPTEM LE A MONITORT

GÖRÖG, FETASAJTOS, CUKKINI PITE

SZILVANAP HELYETT SZILVAHÉT