TÖKÖLÖK

Megjött az ősz, s vele sok-sok kincs. Csodás buja évszak, amikor a táj vörös-arany ruhában pompázik, a piacok bőséggel kínálják a zöldségeket, gyümölcsöket. Az égbolt soha olyan csodásan kék és tiszta, mint szeptember első felének reggelein. A nap pedig pompás arany színt önt a földre. Ezt a pompázó arany színt őrzi az egyik kedvencem, amelyet régen inkább csak csemegeként fogyasztottunk, de mára már több változatban is készítjük. Jó, hogy télire is eltárolható, rost, ásványi anyag és vitaminforrás. Na jó, nem titokzatoskodom tovább, ha még nem találtátok volna ki, a sütőtökről van szó. És bár az utóbbi időben az időjárás a szürke ragadós arcát mutatta, nem tántorított el (Sőt!) a varázslástól. Előkerült a csodás sütőtök, amelyet Marcsi barátnőméktől kaptam, és a mai ebéd főszereplőjévé vált.
     A Kijevi csirketekercs köreteként szerepelt elsőként, ahol is kis kockákra vágott burgonyával társítottam és nehogy szégyellje magát, a sütőtököt is hasonló kockákra aprítottam, majd fél marék fokhagymagerezdet vetettem közé, csak úgy a barátkozás elősegítésére, megszórtam durva szemű sóval, megborsoztam, meghintettem jócskán rozmaring levelekkel és meglocsoltam olívaolajjal. S mivel jól viselte az eddigi tortúrát alufóliával letakarva beküldtem a sütőbe. Olyan csodásra sikerült, hogy nyom nélkül tűnt el, mielőtt lefotózhattam volna.
        Másodszorra az ebéd végén sütőtökös muffin formájában tündökölt.
  

SÜTŐTÖKÖS MUFFIN

A már bevált Horváth Ilona féle lekváros lepény (már a Bodzás ribizlis muffin receptnél is szerepelt) recept volt az alap némi változtatással.

2  egész tojást 100 g kristálycukor és 80 g barnacukor keverékével robotgépben habosra kevertem, ehhez jött egy fél narancs reszelt héja, és kb fél cm-es friss gyömbér reszelve 180 g puhára sült sütőtök kikapart húsa, 200 g finomliszt, 100 g puha RAMA csipetnyi őrölt fahéj és teáskanálnyi szódabikarbóna. Ezeket már egy fakanál segítségével dolgoztam a tojásos masszához és úgy két evőkanálnyi szódavízzel hígítottam, mert a töktől túl sűrű. Kissé alacsonyabb hőfokon sül, mint más muffin, a sűrű tészta miatt. 
Amikor kihűlt 50 g étcsokoládét 30 g vajjal összeolvasztottam és kis csokoládé kalapokat tettem a muffinok tetejére. Kevés reszelt  narancshájjal díszítettem.

Igazi őszi ízorgia!




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A KÖNYVEK ÉS ÉN, AVAGY, HOGYAN KÖPTEM LE A MONITORT

GÖRÖG, FETASAJTOS, CUKKINI PITE

SZILVANAP HELYETT SZILVAHÉT