ZELLERKRÉMLEVES KÉKSAJTOS KRUTONNAL






     Be kell vallanom nem vagyok nagy kedvelője a krémleveseknek, a zellerért azonban odavagyok, nyersen, sülve, főve, szóval bármilyen változatban. Több alkalommal ettem már zellerkrémlevest, de valahogy nem igazán ízlett. Vasárnap közeledvén úgy tűnt, kifogytam a leves ötletekből. Első számú kedvencem a húsleves, de végül is, minden vasárnap nem lehet húslevest enni. Ráadásul túl meleg volt, így nem akartam túl sok időt tölteni a tűzhely mellett. Ekkor kezdett motoszkálni bennem a gondolat: zeller-zeller-zeller. Fellapoztam az összes szakácskönyvemet (ami nem kevés), megnéztem a neten is, de egyik recept sem tetszett igazán, végül úgy gondoltam, lesz ami lesz! És lett!



Életem legfinomabb zellerkrémlevese:
500 gramm zeller szárastól
30 gramm vaj
1 evőkanál étolaj
kevés só
4 dl víz
1 dl főzőtejszín
1 teáskanál liszt
kevés fehérbors
frissen facsart citromlé ízlés szerint

A krutonhoz
1 nagy szelet ujjnyi vastag kenyér (legjobb hozzá valamilyen tömörebb típusú kenyér pl. Venyigés)  
kevés kéksajt

A zellert megtisztítjuk, majd hámozóval néhány forgácsot szeletelünk belőle, ezt félre tesszük, ugyanígy néhány szép zellerlevelet is leveszünk, megmosunk és papírtörlőn megszárítjuk. A zellert apróra felszeleteljük. Egy fazékban felolvasztjuk a vajat az olajjal együtt, majd rádobjuk a zellert, megsózzuk és lefedve dinszteljük. Amikor már puhulni kezd felöntjük forró vízzel és beledobunk két-három szál megmosott zellerszárat és az egészet puhára főzzük. Ekkor a szárakat kihorgásszuk belőle, kidobjuk, a levest pedig levesszük a tűzről és botmixerrel simára mixeljük. Ez után visszatesszük a tűzre, a tejszínt a liszttel elkeverjük a leveshez adjuk, fehérborssal ízesítjük és felforraljuk. Végül amikor levettük a tűzről megkóstoljuk és ha szükséges még utána sózzuk, borsozzuk, citromlével ízesítjük. A citrom nagyszerűen kiegyensúlyozza  az ízeket.

A kenyeret  1x1 centiméteres darabokra felkockázzuk egy serpenyőben leheletnyi olajon aranyszínűre pirítjuk megszórjuk kevés reszelt kéksajttal és összerázzuk. A forró krutonra azonnal ráolvad  a sajt.


A levest tányérba szedjük megszórjuk krutonnal, a félretett  zellerforgácsokkal és zellerlevéllel díszítjük. Hidegen is kiváló!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A KÖNYVEK ÉS ÉN, AVAGY, HOGYAN KÖPTEM LE A MONITORT

GÖRÖG, FETASAJTOS, CUKKINI PITE

SZILVANAP HELYETT SZILVAHÉT