INSPIRÁCIÓ ÉS MEGVALÓSULÁS 2.



   Van az úgy, hogy hirtelen szükségünk van bizonyos alkalomra egy táskára. Még tavaly néhány napra elutaztam, sok mászkálással városnézéssel járó utazásra készültem.
      Nagyon kerestem a meglévő kb. negyven táskám között olyat, amely megfelelt volna az utazáshoz. Olyan kellett, amelyet át tudok vetni a vállamon, mert így kényelmesebb. Ne legyen túl nagy, hiszen nem akartam cipelni, de legyen akkora, hogy egy fél literes üveg ásványvíz beleférjen. Hiába rámoltam ki az egész szekrényt, nem találtam. Úgy döntöttem be kell szereznem egy megfelelőt, de semmiképpen nem akartam nagyobb összeget költeni a táskára. Irány a Táska turi. Sikerült egy némileg kopott, valamikor fehér ideális méretű darabot találnom 500,- Ft-ért. Azonban nem volt kétséges valamit tennem kell vele. Mire hazaértem zsákmányommal már ki is ötöltem a megoldást. A szalvétás dobozból előkerestem némi szalvéta maradékot párizsi és londoni fotókkal, ezután már csak néhány réteg lakk kellett, hogy majd a vizet is bírja. A szekrényből pedig egy korábban már kidobott táska szíját vettem elő (ha a táska tönkre megy, de jó a lekapcsolható vállpánt, soha nem dobom el) és lecseréltem a keskeny kopott eredetit erre, és megszületett a végeredmény. Több esőt is kibírt már,  és azóta is egyik szaladgálós kedvencem.

Már néhány hónapja hordtam, amikor az alábbi táskára bukkantam egy kirakatban. Lehet, hogy ők inspirálódtak az én táska ötletemből?? 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A KÖNYVEK ÉS ÉN, AVAGY, HOGYAN KÖPTEM LE A MONITORT

GÖRÖG, FETASAJTOS, CUKKINI PITE

SZILVANAP HELYETT SZILVAHÉT