EGY RUHA KÉT ÉLETE

      

       A testünk folyamatosan változik. Ez egy tény, tetszik, vagy nem, és itt nem a hízás-fogyás effektusról beszélek. Ha testsúlyunk folyamatosan megőrizzük, akkor is változik az életkorral, életállapottal. Ettől lehetek dühös, szomorú, vagy kétségbeesett. Ám mindez nem változtat azon, hogy mégis ezzel a ténnyel kell együtt élnem. A testem az enyém, vagy utálom és emiatt folyamatosan rosszkedvű, és rosszul öltözött vagyok, mivel állandóan rejtegetni próbálom, vagy elfogadom, sőt megtanulom szeretni. Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy ismerjem. Mi az ami jól áll, melyek az előnyös testrészem és erre koncentráljak, ne pedig a vélt, vagy valós hibákra. Hogy mit nevezünk hibának... erről nagyon hosszan lehetne írni, hiszen ez az aktuális szépségideáltól is függ mit tartunk annak. Én osztom a Coco Chanelnek tulajdonított mondást, mely szerint: "Nincs csúnya nő, csak lusta" Vagyis, valamennyi időt érdemes és muszáj is magunkra szánni, ha jól szeretnénk érezni magunkat a bőrünkben. Ám visszatérve a bevezető gondolathoz, testünk változását ruhatárunknak is követni kell. Ilyenkor van, hogy eddigi kedvenc ruhánkban már nem érezzük jól magunkat, bár továbbra is tetszik, viszont nem áll jól. Így voltam én is ezzel a fekete-fehér ruhával, amit sikerült átmentenem azzal, hogy elöl a mellrészét levettem és rugalmas fekete pamut anyaggal helyettesítettem., aljába pedig a fekete anyagból egy csíkot toldottam be.